Ismerős az érzés,
én mégis tűröm,
démonaimat
messze űzöm.

Ismerős az érzés,
hogy meghalni kéne,
de száradjon kezemre
kedvesemnek vére?

Meghalni kéne,
de így nem lehet.
Megölni őt?
Egy ártatlan gyermeket?

Gyilkolni kéne,
vérben ázni!
Ha szemembe néznek,
hahotázni!

És kacagni kéne,
mert nem lehet,
hogy e fennkölt féreg
rágjon szét lelkeket.

Ordítani kéne!
Hát üvöltsd a világra!
Nevess, ha kérdezi:
Szívedet mi bántja?

Kínozd a lelked!
Hátha majd bevallja,
a halott szín alatt
Vörös vér áztatja!

Gyilkolj hát! Gyilkolj ártatlan,
szép lelkű gyermeket!
És élvezd, hogy önmagad
rút tettedért megveted!

És ébredj őrült önarckép!
Ébredj fel!
Ha kell, hát tested
égesd el,

De ne hagyd, hogy lelked
mosolyogva égjen,
szerelemnek forró,
kegyetlen tüzében!