Büszke Magyar Népünk,
pisztolyt fog fejéhez,
majd előbb lő,
és csak aztán kérdez.
Kérdés nélkül veti
önmagát a mélybe,
mert úgy érzi elvérzik,
pedig nincs is megsértve.
Bánatában küldi
hát hajóját fenékre,
s ősi népét űzi
vele Nagy regékbe:
A Magyar volt,
az ősi minta nép,
ki inkább előbb elveszik,
s majd csak aztán lép.
Ki ha ellenség kergeti
barát után sír,
s ha már jó barát öleli,
hát szabadságért ír.
A hős halált halt
öngyilkos büszke nép,
ki magyarságát ordítva,
idegen földre lép,
s nem érti,
miért nem imádják,
hogy \'Büdös Magyar!\'
felé miért kiáltják?
Csak magányt visz, és bánatot,
szegény boldogtalan.
Egy ősi vándor nép,
ki a világban hontalan.
Kinek nem elég a haza,
de még azt sem ismeri,
ki népét nem kutatja,
de azt várja megleli.
Ki más világban élve,
a hazában, idegen földre lép,
kinek elhullhat korcs vére,
de Ő a Büszke Magyar Nép!