Sors koldusa
Mint sors koldusa, vonszolja koloncként testét
A torzszülött lélek, mely önmagát csonkította meg,
Hogy világ csúfjaként, mit adott a lét,
Kigúnyolja, mert senkit sem szeret.
Megvetve mindent, miből egykor megfogant,
Falat emelt, hogy mind az alantast kirekessze,
Ám az egekig tornyozott gránit és bazalt
Mögött csupán önnön maga lett eltemetve.

96 Karsay Ilona
2010. november 25. 21:41
sűrítsd a képeid, kevesebb szóval többet mondhatsz.Példaként, hogy mire gondolok:
Sors koldusa - koloncként vonszolja testét
torzszülött lélek - önmagát csonkítja meg
Így mindegyik sor 12 szótagból áll, s nem ártana ennél is maradni. Nem mindig kellenek a kötöttségek, de azért néha nem árt kertet adni a dolgoknak. Az első versszak két utolsó sora nekem homályos, ezért nem tudtam vele mit kezdeni. Kérlek ne bántódj meg, ha nem szeretnéd, hogy belekontárkodjam a dolgodba, csak jelezd itt, s többet nem teszem. Üdvözlettel: Mari