Búcsút integet a nyár, mindent maga mögött hagyva,
Besárgult mezőt, rétet, hervadttá lett virágokat.
Izzón szenvedélyes szerelmesek szelíd sóhaját,
Itt hagyta hűvös harmatcseppekkel teli hajnalát.

Szomorkodik minden, sárgul bokor és falevelek.
Szél kerekedik, seprűzi az itt rekedt meleget.
Eső esik sovány cseppekben, áztat ő kerteket.
Aszalódott füvek és falevelek temetkeznek.

Elvesztették bűvös varázsukat, nem csalogatnak,
Titkos szerelmeket sem takarnak, és nem bújtatnak.
Nem adakoznak már többé nászágyat kedveseknek,
Megadták már magukat a pusztító enyészetnek.

Korán eljön az este, sárga fények gyúlnak messze,
Játékosan bujkálnak ők, a sötétben jeleznek.
Csendre int a nappali zaj, intim nesszé szelídül,
Dolgos fáradtság pihenni tér, reggelre megenyhül.