Fákon himbálózó
picinyke lény vigad:
Egy apró virághad.
Mostohán szélnek szegülnek.
Repülnek.
Felhők gyűlnek.
Madarak elrepülnek.
Ami marad csak az ünnep.
Makacs tartással hevülnek.
Izzó szárnyak szenderülnek.
Paradicsommadarakként
zizegnek
Bomlanak, robbannak a napon.
Úrrá minden iszonyaton.
Bolyhos felhő öntudaton.
Kacagva falom
minden gyöngyét imádom.
Hadd űzze el e kecses álom,
téllel bélelt nagykabátom.
Minden virágát szívembe zárom.
Lobbanékony hajszálon egyensúlyoz
virág-álom
a fámon.
Nyoma sincsen zsigerében sem a télnek.
Apró fullánk módra szőtt szirmok
ha hozzám érnek,
tán az angyalok zenélnek.