Volt már akkor is, hogy semmit nem értettem,
mégis hittem, és sokat reméltem,

magamban rólad álomképeket festettem,
szépen, hogy tetsszen, ki is színezgettem,

gyönyörű lelkedet aranyló sárgára,
édes ajkaidat vágyadó rózsára,

szemedben megláttam a felkelő napot,
hangodban beleszőtt millió madár volt,

nem volt elég ábránd, nappal is folytattam
amit éjszakánként rólad megrajzoltam,

színes-szép képedet egyre csak csodáltam,
míg végre a tökéletest bizony megalkottam,

magamban rólad nem is létezőről,
egy igaz hitű embert varázsoltam,

és vártam, csak vártam, hogy egyszer megtalállak,
de aki Te volnál, maradsz csak ábrándnak.