Roppan, sercen talpam alatt az avar,
moccan a kis bokor, a szél nem zavar.
Erdő népe fürdik a meleg őszben,
szaporán dobban a szív a nagy őzben.

Játékra csalja pimasz kis falevél,
ki az őz láttán játszótársat remél,
de a gida gyorsabb, szökken kecsesen,
a kis falevél röppen szélsebesen.

Jön a Szél, halkan duruzsol a fák közt,
merengő napsugár köszönti az Őszt.
Tarka táncosok lepik el a teret,
a Fenyő a távolból, már csak nevet.

Évente látja, azt a földi csodát,
hogy vetik le a Lombosok a ruhát.
Félig tarkán, meztelenkedve állnak,
idővel, mind semmi szürkévé válnak.

Irigykedve nézik, a még zöld Fenyőt,
szépen, lassan befedik a nagy erdőt.
Hálás a Föld, takaróját élvezi,
más gúnyáját évről-évre viseli.