Kiált a szó, hangosan, halkan,
kiált a szív, úgy üti, halljam!
Kiált a vágy, kiálts a világba,
kiáltó hangom az üres pusztában.

Fájó a hang, ami szívemben szól,
fájó a szó, mit hallani jó.
Fájó a dal, amit hallok magamban,
fájó az érzés, duzzogok hangosan.

Sajog, ég , húz és von,
nem, nem ezt nem hagyom!
Minden szavam merő indulat,
minden tettem gonosz, vadabb.

Életem árnya merő vakmerőség,
szívemben hála, félelem és kétség.
Nem tudom, mi van, mi nincs köröttem,
de egyedül vagyok e földön, azt hiszem...

Nem érzem a békéd, hiányzik a csend,
fájó szívem sírna, de hát kinek?!
Létem minden pontja apró, kicsike,
elfordult tőlem a világ minden kincse.

És állok egymagam-elég merész,
de állok, és a hullám nem emészt.
Tartom magam, és megyek árral szemben,
tartom magam..ezt csináld meg, gyere!!

De, bár állok még, s nem félek, mégis,
szívemben, számban nem édes, keserű az íz is.
És bár vigadnom kellene, én mégsem tudok,
vigadjon helyettem a halott!!

Kell a búnak ez az egész világ,
nem kell nekem, tartsa meg a diák!
Magányra vágyom, ki a pusztába,
hol kiáltó hangja szól. hála!

Kiáltó hangja szól, s én hallom,
valami megmozdul, és hallom a hangom.
Még mindig keserű, tele tétlen dühvel,
de eltűnt belőle a gúny, és a kétely.

Minden letisztul, és bár marad néhány pont,
de szívemből elúszik minden gond.
Szeretem én ezt csak sokszor elfelejtem,
hála az Úrnak, hogy fogja a kezem.

Béke a szívbe, béke a szájba,
béke ebbe a drága világba.
Béke szóljon künn, s idebe',
béke költözzön mind az össz' szívekbe.

Az Úr lelke őriz, nem hagy el soha,
az ő keze fogja, ha te nem mész oda.
Ő majd megtartja a te bűnös életed,
megőrzi neked minden kincsedet.

vigasztal a bajban, megóv a vésztől,
belátod minden miatta jön föl.
Látod Ő nagy voltát, áldjad szent nevét,
dicsérd, dicsérd, áldd Izrael Istenét!!

Mert Ő a kezdet és Ő a vég is,
Ő a végtelen Ura.
Ő alkotott tégedet is,
Ő az élet mozgatója.