Magad farkasa

Vártam vörös nap, hogy felkelj,
Hogy fényeddel nekem felelj,
Szememmel lássam ébredő sugarad,
De félénkségemmel elzavartalak,
Elfutott a perc, elmúlt a pillanat...

Néztelek az iskolában Téged,
Vágytam fogni kicsi kezed,
Érezni simogató selyem copfodat,
De félénkségemmel elzavartalak,
Elfutott a perc, elmúlt a pillanat...

20 múltam, mikor elmondtad Te nekem
kis tiniként: ölelésembe űz a szerelem...
Megijedtem! Láttam vasvillával apádat,
És félénkségemmel elzavartalak,
Elfutott a perc, elmúlt a pillanat...

Láttalak édesen mosolyogni a boltban,
Pénztáros voltál, de azonnal tudtam,
Enyém a pillantás és izzó szembogarad.
De félénkségemmel elzavartalak,
Elfutott a perc, elmúlt a pillanat...

Nyáron, közösen biciklizve beszéltünk
Órákat, megvitatva minden ügyünk
S nevetve bámultam karcsú lábadat,
De félénkségemmel elzavartalak,
Elfutott a perc, elmúlt a pillanat...

Most már bizony sarkamra állok,
Nem hagyom, hogy ez az álnok
Bús-komor-dermesztő félelem
Átjárja immár az egész életem,
Ezért ölellek és becézem nyakadat,
Mert félénkségemmel elzavarhatlak,
S elfuthat a perc, elmúlhat a pillanat!