Zokog a lelkem a hajnali fényben,
testem marja a hozzád hajló vágy,
sír az ajkam az üvöltő csendben,
egyedül lenni jaj de nagyon fáj.

Hozzád küldöm a suttogó szelet,
mert a lelkem a bú tanyája már,
adja majd át azt az üzenetet,
lennék napfény a szíved teraszán.

Mondja még el mennyire szeretlek,
Te vagy az álmom minden éjszakán,
ahogy telnek-múlnak el a hetek,
csak egyre jobban vágyódom Reád.

Nélküled borús,felhős az életem,
az arcomon a bánat lépte jár,
jöjj vissza,mert csak Veled létezem,
ragyogj már végre aranynapsugár!