Fáj a szívem...

Úgy éreztem, boldog vagyok,
úgy éreztem, szeretnek.
Színes álom, bódító..
úgy hívják: szerelem.

Vidám volt minden percem,
nem volt bennem indulat,
szívem csak őérte vert,
nem voltam szabad.

Sugárzó fény, napsugár,
vagy esti tündöklése holdnak...
szívemben száz virág,
és madarak daloltak.

Felhők felett jártam,
s nem fájt a világ.
Nem érdekelt semmi,
eszemben csak Ő járt.

Egy álomban éltem,
mely álom gyönyörű.
De álmomnak vége,
oda a gyönyör!

Fel kellett ébredni,
vége lett a dalnak.
Bárki engem szeretni?!
Gyermeteg gondolat!

Kicsi szívem kinyitottam,
s Ő felégette gazul!
Váram belső burkolata
és mindenem hamu.

Elégetett belülről,
és mindenem csak fáj,
most érzem igazán,
milyen a magány.

Nincs többé miért,
hogy élvezd az életet.
Nincs többé okod,
hogy bárkit megszeress.

Össze dőlt a világ,
és te maradsz egyedül.
És a szíved fáj,
nagyon, veszettül...