Harcolok, és küzdök,
Az életemet élem,
Eme roskadó életben,
A jónak, semmi formáját,
Nem lelem.

Nekem, már nem,
Érdemes élni,
Pedig oly sok jó dolog
Létezik e csodás, szép Világon,
Mely elég lenne ahhoz is, hogy egy
Csepp,boldogságot leljek,
Életemben.

Az lenne legrosszabb
Az életben ha még
Száz, kétszáz évig kellene élnem.

Meghalni látnám családom,
Testvérem, szeretteim,
És mi marad nekem?
Egy összetört szív, melyet már,
Semmi se, de semmi, nem gyógyíthat meg,
Elveszítettem mindent,
Ami nekem szent, és sérthetetlen.

Ha meghalok, barátaim mellé temessenek,
Hogy halál után, boldogan feküdjek
A síromban, így a lelkem is tovább fénylik e szűk világban.

De lelkem tovaszáll,
Fel a mennybe és ragyog,
Mint a csillag az égen,
Melyben saját arcom látom...