Engem a szél hozott, s hangjával dallamom.
Mint jó Zarándok, néha megállok utamon.
Kőbe vésem érzéseid, ez múltad hagyatéka.
Csendednek s fájdalmadnak én vagyok a hangja.

Lelkedbe Suttogom, hogyan hagyd el bánatod.
Lelkedbe Suttogom, s rajzolom mosolyod.
Lelkedbe Suttogom, hogyan sírj őszintén.
Lelkedbe Suttogom, s fájdalmad csak az enyém.

Árnyékomban meglátod Önmagad, s felismered.
Nem tartalak láncon, s mégsem eresztem el kezed.
Ha hívlak jössz, s mész amikor kedved tartja.
Szabadságodban élsz, de hangom szíved hallja.

Lelkedbe Suttogom, hogyan hagyd el bánatod.
Lelkedbe Suttogom, s rajzolom mosolyod.
Lelkedbe Suttogom, hogyan sírj őszintén.
Lelkedbe Suttogom, s fájdalmad csak az enyém.

Bizalmad halhatatlan, hisz érzed tisztaságom.
Sose kérek semmit, s mégis neked adom világom.
Csukott szemmel halok benned, s születek újra.
Mert nem kérdezem honnan jöttél, s vezetlek az útra.

Lelkedbe Suttogom, hogyan hagyd el bánatod.
Lelkedbe Suttogom, s rajzolom mosolyod.
Lelkedbe Suttogom, hogyan sírj őszintén.
Lelkedbe Suttogom, s fájdalmad csak az enyém

S lesz hogy majd mennem kell, s te temetsz a téllel.
De addigra erős leszel, s kérdésekre csak emlék felel.
Míg élsz tudni fogod, hogy Suttogód hol találod.
Csak nézz magadba, s lelkedben meglátod.

Suttogó