Egy nagy gödörben élek,
Földel már rég betemettek,
Lelkem szabadon kószál,
Szabadon a nagy világban.

Lassan megfulladok érzem,
Kis gödrömben melyben élek,
A Föld mellyel befedett az élet,
Mely levegőt tőlem elvett.

Szívem lassan, lassan porlik,
Eme gödörben, nagy magányomban élek,
És szívemnek hamvaiból,
Gyémántot sűríthet az élet.

Vak vagyok, már rég,
Szememet kinyomták, a fáknak,
Földbe nőt nagy gyökerei.

Nem hallok semmit,
Még saját gondolataimat se érzem,
És nem rég egy pókcsalád,
Vette igénybe sorvadó füleimnek ágyékát.

Lassan már beletörődtem sorsomba,
Itt a föld alatt töltöm utolsó napjaim,
Lelkem elhagytam, szívem porrá fakadt,
Ez az élet, ez a sors végképe.