Egy sóhaj vagy nekem, mely forrón érinti ajkam
egy érzés, ami a szívemben tombol,
mint vad orkán pusztaság idején.
Egy forrás az utazónak, a szomjúság netovábbja.
Álmaim valósága.
Ez vagy Te nekem.

A kárhozat, miről eddig szólt életem,
a szemeidben feloldozást ad nekem.
Csupán egy fagyott láthatatlan jégvirág voltam egy ablakon
s a te forró leheleted élesztett fel engem
tett láthatóvá
amely csak neked mosolyog,
s csak érted született.

Egy meggyötört mezőn, az áhított esőre várva
egyetlen cseppjében annak,
vöröslő pipacsként születtem,
hirdetve a szerelmet, melyet irántad érzek.

Egy fa lombjaként,
testemet rázta vihar...
ágaimon madarak ültek.

Jöttöd fényesség és villámlás töltötte be

Lehajtott fővel átadom,
s rád bízom szívem
mely oly egyedül volt eddig nélküled.