Arcomba röhög a vagány magány
Szeretnék magamban lenni és
oly egyedül vagyok bús délután
hogy minden perc szenvedés

Kiszáradt fa testemet féreg rágja
Mellkasomon harkály kúszik
koponyámat üti-vágja
fázó testem verejtékben úszik

Letört karom,mohos térdem
száraz földet túró lábam
omladozó vastag kérgem
kivájt lukként tátott szájam

Sűrű erdőben oly egyedül állok
engem a madár is elkerül
de egyszercsak szétmállok
a meddő földre humusz kerül