Kibetonozott patak
habjai rideg teknőben bolyonganak.
Fényei már nem csillannak.
Foglyai azok a betonoldalaknak.

A természet csendben marad.
Nincs már itt egyetlen egy béka, sem egyetlen hal.
Nem csendül már itt víg madárdal.
A természet csak egyet tehet, szép csendesen elhal.

A parti fűzfa a holt patakkal együtt viseli közös, nagy bánatát
és a halott patakkal együtt adja át a természetnek nagy fájdalmát.
A búval terhelt, lassú fodrokon a bánatos szél csak csendben kódorog,
majd lassan-lassan tovább menve innen végképpel eloldalog.

Halász István
Budapest, 2011. február 26.