Tűz Tamás: Hamvazószerdán

Az életem csak porbatért láng,
a homlokomra hull a hamva,
alázat térít bús magamba
és eltűnődve kérdem: mért bánt

az elmúlás, mely messze, messze,
talán a csendig űzi hangom
s ott megtörik a néma hanton
sötét és hűs rögökbe veszve.

Nincs elmúlás, csak alkonyat van.
A barna szín fehérbe száll át,
a hajnal fűzi fényes szálát
és hamvam egyszer lángra pattan.