Egy fűzfa árnyékában, a tónál merengek.
Színes vadkacsák szállnak felettem.
Gyermekek nevetése töri meg a tó zenéjét,
mit nem hallhat más, csakis én!

Halak a víz alatt boldogan táncolnak,
s a vízfelszínre úszva tátognak.
Mintha énekelni szeretnének e szép zenéhez,
és ódát zengeni a reményhez,
hogy ez soha meg ne szűnjön,
hogy ez soha el ne tűnjön!

Vízipókok a víz tetején ügyes kecsességgel futnak,
s ahova akarnak menni, egyből odajutnak.
Vadkacsák önfeledten úszkálnak.
Az emberek nyugodtan csónakáznak.

A fák levelei között jő a fény,
s akár a megtestesült remény,
úgy tekint rá ember és állat,
s köszönetet zengnek a mának.

Ha te is láttad már e gyönyörű varázslatot,
örökre el tudod űzni a bánatot!

A tónál csoda és megnyugvás vár,
s a testet öltött boldogság megtalál,
s ott marad veled, ott a tónál!