Ó, hogy kibukott belőlem az ember.
Meztelenül öleltem térdedet,
Feltártam mellem az ütés előtt;
S te csöndben, halkan, udvariasan
Rám terítetted szürke köpenyed;
Simogató volt, s könnyű; de nem meleg.
S erőszak nélkül, szelíden
Kiléptél a szorításból.
Hangtalan voltál, és határozott.
S így csuktad be az ajtót is magad mögött.
Mennyi tapintat.
Mennyi finom alkatrész.
Csodállak sírógörcseim között.

Győztél.
Vesztettem.
Leveszem a karkötőt,
és eltemetem.