Színek nélküli zöld dombok,
Illat nélküli liliomok,
Azon néma méh kaptárok,
S a meg nem álmodott álmok.

Zöldellő erdők, zord kősziklák,
Kies patakok, virágzó rétek,
Megfoghatatlan szenvedély
És őrület, mind bennem éltek!

Érzem szabadulni, akartok,
De nem tudom, nem találom,
Lelkem lezárt zárjának kulcsát
Mire te vigyáztál.

Mint hitét vesztett katona,
Véres harcmezőkön lépkedek,
És elmúlt életem Képeiből
Véráztatta váram építem.

Nem, Nem akarom, hogy e vár
Mit saját emlékeimből építek,
Magába zárjon, s rám omoljon.
Kérlek, könyörgöm, Esedezem,

Te istenség, gyere vissza
Fogadj újra kegyedbe.
Nem akarom tovább nélkülözni
Isteni hatalmadat,

Hogy más fáján termett almát,
Ne kelljen többet saját
Nem létező fámra lógatnom,
S sajátomként szüretelnem.

Óh, te megfoghatatlan lény
Remélem hallod hangomat.
Remélem, figyelsz te még énrám.
Nekem már csak egy kérésem lenne,
Az hogy te vissza gyere,
s ketten vágjunk neki
Versek végtelen sorának.