Hogy te vagy a mindenem,
Hogy te vagy, akit mindig szerettem,
Hogy te vagy, akit örökké fogok,
Szeretni, ha egyszer a kezemet fogod.

Szeretni foglak én szélben s esőben,
Szeretni foglak, ha ketten ballagunk a sötétben,
Szeretni foglak mikor eltévedünk,
És szeretni foglak mikor ketten elmélkedünk...

De mit is próbálkozok én rímekkel?
Szerelemről írni kósza érzésekkel?
Versbe foglalni, amit érzek!?
Szavakba és sorokba?
Olyan mintha elefántot állítanánk a sarokba!
Szűk ez a vers minden gondolatomnak
Kötött versformának meg szabályoknak
Mikor szívem szárnyalni próbál
Próbál, de csak kiabál
Kiabál, de ezt nem hallhatod
Mert szívem próbál, de én gyenge vagyok.
Egyedül ülök a sötétbe
Szerelemről kántálok a levegőbe
De ezt így nem lehet
Mert érzem ennek rossz vége lesz
Mint a tumor mit, ha nem vesznek ki
Elburjánzik, és az életed sínyli
De most is miről beszélek
Tumornak nevezni az érzéseket
Veszélyes betegségnek, amit el kell temetni
Még ha el sem mondom, akkor sem veszni!
De tudod ha elmondanám
Akkor sem szeretnél igazán
Látom hogy nem engem szeretsz
És csak remélni tudom hogy ő viszont szeret
És még ha fele annyira is szeret mint én
Én boldog lennék
mivel te boldog lennél!
Jobb az érzés kölcsönösség nélkül
Mint leélni egy életet szerelem nélkül.