Zöldellt már a határ,a nap sütötte szépen,
kománk ősz fejére hasított be éppen.
Mert jó sokáig ült ő víznek közelébe,
hal nem kószált felé a horgászbot végére.
Mellette demizsonban naptól óbor fortyogott,
nap égette arcába hosszú kortyolásba fogott.
Félrenyelt hirtelen,s ekkor akadt reá
a nagy hal,s íme ily harci helyzet várt őreá.
Erőlködni kezdett,ezt sok nyögés követte,
száraz kezét a nap kínosan égette.
Tekerte orsóját s a hal haladását-
Gumi csizmája közé fogva botját-e módon fékezte.
Halunk nem akarta,hogy őt most kifogják,
s nem tudta horgász bá\'elkerülni sorsát.
A hal berántotta csizmástól a tóba,
ezúttal szerencsétlen végződött a móka.
Lassan tápászkodott,háta mögé nézett,
de messziről integetett biztatón a végzet.
A hal tovatűnt,igazán tovatűnt a mélybe,
a horgászbot lemerült a tó fenekére.
Horgászunknak tüstént új ötlete támadt,
kuttyogtatni indult,harcsát fogni,hármat.
Kis ladikját tolta a partszélről a vízbe
Keze beleragadt a piócás lisztbe.
Szél fútta ősz haját,kezdett evezni,
kuttyogtatóját hősünk a vízbe kezdte tenni.
Piócacsokorját kint hagyta pihenni.
Ők a főszereplők,kikkel a harcsák
fognak szenvedni.
Felbukkant az óriás és kincsét mit kézzel faragott(a kuttyogtatót)
a rakoncátlan nagy hal tőle ellopott.
Sírva fakadt az öreg,s könnye piócáira zúdult,
e sós hatástól az összes elpusztult.
Kudarcra ítéltetett,evezett már vissza.
Most is ott ül a parton,óborát itta míg el nem fogyott.Aztán gongolt egy nagyot s kocsmába ment,
elmesélte társainak mi történt a víznél lent.
Énekeltek önfeledten,ittak jó sok mindent,
jól érezte magát az öreg itt bent.