Setét volt az erdő,setét volt az ösvény,
hosszan sétált rajta Ernő a fösvény.
Erdőszéli házában jó nagyokat zabált,
hazug volt és igénytelen,letagadta korát.
Deres volt már haja,termete rövid,
megemésztette már a falu ledér nőit.
de egy sem maradt vele nincsen unokája,
eljárt már fölötte az idő gúnyája.
Szorgalmasan gyűjtögette élete garasát,gondosan etetgette egyetlen kakasát.
Nem költött magára,ültetett virágot,
Bejáthatta volna széles e világot.
Egy nap éhes család csengetett be nála,
Hogy abrakot kérjenek,de mi volt a hála?
Abrakot nem kaptak,s a melegért cserébe
felváltva nyúlkáltak Ernő mély zsebébe.
Kirabolták őt ott szerény hajlékában,
Ernő csórón maradt koszos gatyájában.
Így jár aki sohasem adakozik másnak,
de végre jót tett egy bokszos családnak.
Ernő kedve komor,ült töprengve,
vonatra szállt,indult,hogy nevét átkereszteltesse.
-Nem vagyok én hitvány,de nevemből sok van,
kérnék egy új nevet nyomban!
Neve lett hát Béla,ki már öreg,
kis lakjában várja egy aranyos öleb.
Nyakában címke lóg-ez a kutya nyerő
a neve így hangzott:Lobonczos Ernő