Az ősember látomása.

Egy kiadós ebéd után
Elnyújtózom kéjesen,
Nap süti a fák tetejét,
Lassan csukódik szemem.

Favillába elmélázok,
Bóbiskolok csendesen,
A napsugár körül ölel,
Kellemes így énnekem.

Hirtelen szörnyű hang üvölt,
Megrázkódik a világ,
Nem hallottam soha ilyet,
Félelem szívembe száll.

Elszabadult a pokolnak
Minden szörnyű ereje,
Fejem körül kering, süvít,
Összes gonosz szelleme.

Sok ezernyi apró bogár
Zsong zümmög a fülembe,
Fekete ördög zakatol,
Tüzesen ég két szeme.

Kattog, köpköd egy rövid bot,
Szikrát hány egyik vége,
Felbukfencezik a réten
És halott népem fele.

Napba szálló fényes madár,
Hosszú farka hófehér,
Süvöltő kiáltására,
Megáll szívemben a vér.

Kőből álló menedékek
dübörögve omlanak,
Elsötétül még a nap is,
Ég a földre leszakad.

Ijedten nyitom ki szemem,
Faágba kapaszkodom,
A hirtelen jött viharban,
Egy erős szél lesodor.

Lábra állok kemény földön,
Fogom szegény fejemet,
Ami benne most lezajlott
Találgatom mi lehet?

Látomás volt koponyámban,
A jövő látomása,
Én nem akarok így élni,
Vissza mászom a fára!