Emlékszel? - egyszer azt mondtad:
\'Mindent megadok, még a barátságot is!\'
Tükörbe néztem, s nem fogadtam el,
Tartoztam neked ennyi felelősségel!

Akkoriban a Városban, a felnőttek is,
Gyerekek is, gúnyolódtak rajtam.
Volt részem övön alul ütött
Sok kínos kudarcban.

Az irántad hevülő érzéseimet
Magamba fojtottam.
Legbelül úgy fogalmaztam:

\'Nincs jogom rád tukmálni
Zsákutcás jövőmet,
Rád fonódnának a villámok cikázta
Dörgő szenvedések.\'

Ha tudnád,hogy vágytam a nászra,
S a közös kisbabánkra!..

Ám, ha feleségül vettelek volna,
Mások által megvetett sorsod
Íratná ujjaiddal porba:

\'Amilyen a férj, olyan a hitvese
Férjhez menést a hölgy sohase siesse.
A hölgy, aki szívrózsáit szórná torzszülöttre
A közösség pletykás száján vasorrú bábaként pörkölődne!\'

Nem lett volna jó, ha értelmed tündöklő fénye,
Miattam zárkózik be a Karthauzi Névtelen sötét üregébe!
Hagytam hát, hogy mással légy boldog,
Azt hidd; szívem Don Juan-ként lobog!

Nem szerettelek volna, ha hitvesemmé teszlek,
Ha tűröm, hogy Laokoón kígyóiként szorítsák lelked,
Az utcán is utánad kiabáló olcsó közröhejek!

1973. március 8. csütörtök.