Ilyenek voltunk...

Húsz évi \'főnökösdiség\' után
nyugállományba vonultam. Soha
nem jutott el a vájtfülembe olyan hang, hogy annyira szeretnek, hogy kuszált

főnöki lényemet akár ingyen
is szolgálnák... A szerkesztőségi titokszobában sem tettek többségifogadalmat, hogy személyem kincse,
különös értéke lett volna a
lapnak. De ők sem voltak különbek
Deákné vásznánál, hiszen gyűlöltem
a pocsék kávé löttyüket, mondhatnak

bármit, a második emeleti
automata finomabb kávét
főzött, mint a kolléganőim... Lángész
nem lévén, azért mégis derengeni

kezdett, hölgy kollégáim mért' mondtak
le a várt előléptetésükről,
merthogy tudták ők, az önelégült nők,
hogy egymásra minő irigyek voltak...


(Budapest, 2011. április 8. Erdős Pál Attila)