Fűszálon reszkető harmatcsepp vagyok.
Izzó láva mikor a nap kél.
Vágyam,hogy újra enyém légy ismét.
De nem lehet,mert ezt nem akarod.

Akarok lenni hajós,ki
Vitorlát csak egyszer bontott.
S csatát vesztve,viharverten,
Karjaidba vennél,engem,bolondot.

Pokol tüzében égek.
Szívemben vasrudak dobognak,
Vérem hevül ha réd gondolok éppen,
Éntelen adom át magam a napoknak.

Akarok lógni oldaladon mint kulacsként.
Én legyek az ki szomjadat oltja.
Édesen homlokod simogatnám.
Szeretlek,ez most sincsen másképp.

Azt hittem erős vagyok,
Valóban,de csak általad lettem.
A gyengeség naponta tör rám
Mert nem lehetek veled,nem ölelhetlek.

Toronyórában kerék lennék,
Ki megállíthatja az időt,
S elvesznénk annak pillanatában,
Örökké lenne a szerelmünk mi erős.

Szabaddá válnék,kit nem száműz
A sors néma magányba.
De várok,mert tudom hogy
Mit kértem Istentől,
Hogy újra velem légy,
Te Drága!