Közeleg a saroglya,és rákerül több lélekruha.
Utolsó útjára indulnak a testek,lassan nyikorog Szent Mihály lova.
Jól ismert út ez,szomorúság kereke vágta,bánat könnye,és hamisak köpete áztatta föld ez.
Temetőnek kapuja nincs,már rég megette a rozsda.
Nyitva halandóknak,és túlvilági utazóknak.
Nyitva azoknak is kik itt maradtak,a két világ közt bolyongóknak.
Szomorú egy utazás ez,recseg a hantok felett Szent Mihály lova.
Hányszor végig nyögte mer ezt az olajozatlan kerék,és még hányszor záporoznak a rögök terhére.
Mert utolsó utasban nincs hiány,hoznak még halottat:
Gyilkost,gyilkoltat...ki már rég kilehelte,csak sokáig titkoltak,alig élt ifjút,szenvedő öreget,ki átkozta a Jó Istent,mert már azt hitte hogy róla megfeledkezett.
Közeleg a saroglya,igyál egy utolsó pohár vizet.
Húzd fel a legszebb ruhád,mert Szent Mihály lova,első utadon csukott szemed alatt jár.