Szemfedőre várva...





Mélyben - koromsötétben élek,
ilyetén nem látjátok arcom.
Vétkesnek, rejtélyesnek véltek,
noha értetek vívtam harcom.

Féltek tőlem, érzem kitértek
előlem, pedig csak reszketés
s borzongás jegyei kísérnek,
egy lelki-furdalás lennék én!

Magamra hagytatok, egyedül
élek, magányosan, s Én félek.
Ámbár ha szólhatnék nemesül,
lenne egy kérésem felétek:

- Elveszítettem már a csatát,
ez nem kétséges, de legalább
vessetek majd rám egy pillantást:
a végtisztességet megadván. -