(ezt nekem egy ismerősöm mondta hangosan, a 40-es buszon)

Emberek közt, hogy ember legyek,
Kislány segíts nékem!
Mélyen mardos belül szégyen,
Árva minden éjem!

Asztalomon könyv kinyitva,
Hogy vonzó legyek néked!
Olvasok egy életen át,
Hogy szárnyalhassak véled!

A magam-korú ismerőseim,
Mind apányivá nőttek!
Ha megszólalnak, elbujdosnék,
Mint apró piciny féreg.

Ha álmaidba bebújhatnék,
Kérlek, ne szólj érte!
Éretté tőle válnék,
Ő felnőttségem fészke!

Ha álmaimnak örömhelye
Biztonságot nyújtva
A vadul dúló harcok között,
Hozna egyensúlyba!

Tudod, ha nem kapom meg
Azt, amire vágyom,
Létem marad nagy teherként
Cipelhető járom!

Ez meglátszik majd cselekvésben,
Zűrös sutaságon!
Beszédemben fellelhető
Szószaporításon!

Tudod, amíg agglegényként
Magány csak a társam,
Társadalom se hitelez,
Kinevetik árnyam!

Nem fogadják el ismeretem,
Leintik értelmem!
Közhasznú férfivá tégy,
Törődj, kérlek velem!

Pontosabban gyönyörünkkel,
Óvjad, ápold testem!
Úgy fogságából kiszabadul,
Szabad lesz a lelkem!

Tudásomat higgadtan
Terjeszthetném másnak,
Logikámon se nevetnének,
Hívnák csapodárnak!

Hidd el a természet folyamata
A lelki életre hat,
Az pedig a gyakorlatra ró,
Furcsa izgalmakat!

A praxis viszont a társadalmat
Fejleszti, vagy rontja!
Ez pedig nemzetünket emeli,
Vagy küldi a Pokolba!

Tehát; egyáltalán nem mindegy
Mit nyújtasz nekem!
Hiszen eszerint cselekszem,
Jól vagy rosszul, mindig a munkahelyen!

1993. május 1. szombat.