Bűnös vagyok, bűnbe esek,
Kettőt, igen, egyaránt szeretek,
Szerelmes vagyok: a tilalomba,
Az vagyok, szerelmes, szerelmes.
Összecsuklok, terhes nekem,
Hogy hova lett a józan eszem?
Dobog az elmém, a testem
Vérpezsdítően dörömböl.

Elmegyek és a visszajövök,
Szívjátékon perzselődök,
Szerelmes vagyok, szerelmes,
a tilalomba, a tilosba.
Napraforgó vagyok, lettem,
A Nap az, akié én lettem,
Soha nem enyém, és én mégis
Kérlelem reménytelen, így is.

Száz labirintus a vágyak országa,
Csókot adott suttogva a Sehol,
Én csak akartam, és akartam,
míg mellettem a tömeg csahol.
Bolyongó bunda hang a lágy eltévedés,
A szerelmes és a szerelmeskedés.
Szerelmes vagyok, szerelmes,
Hangtalan, szótalan.

Kinyújtanám a kezem értük, érte,
Egy apró mozdulat csak nekem,
És összedől mint felhőkártyavár
az apró életem.
Megmaradok, nem mozdulok,
kezem csak nyújtom a tűnő alma felé,
aztán állok, belenyugodottan,
csukott szemmel, boldog-csalódottan.

Örök vágy, örök tűzben égés,
Elérhetetlenség, az ezer kérés,
A némán tett szerelmes vallomás,
Meg nem hallgatott imák sora...
Bolond vagyok és ostoba:
Nekem a tűz kell, ez kell,
Hűség magamhoz, a szívembe hely:
ami az érzelmek egéhez kell.