Neked

Ülök a fűben és nézem az eget
Várom hangod édes csengését fülemben
Hiába várom mert már nem engem illet szíved
Egyszer lelkünk még találkozik valahol
Remélem nem akkor mikor már nem élek

Látom már saját gyengeségem
Nehezen engedem szívemből az emléked
Még látom szemed Íriszét az éjben
S tapintásod mely megérint gyengéden

Elcsábítottál s megöltél ágyadba fektettél
Felemeltél s eldobtál s egy utolsót rámmosolyogtál
Tested szépsége megigézett ez lett maga a végzet

Lelkem elszáll a felhőkkel tova
Mert tudom hogy mi ketten
Nem lehetünk egymásé már soha