Novemberi fák tinéktek most
fájó titkokat azért suttogok,
hogy száraz szemeim helyett
gyanta könnyet hullajtsatok.

Néma ajkam jéggé fagyott
helyette nyögve jajgassatok,
ki nem mondott szavaimból
fájdalom fátylakat fonjatok.

Süket füleim helyett oktalan,
keserű káromlást halljatok,
minden reátok szórt átkot
a kemény köveknek adjatok.

Vérző, vak szemeim helyett
elfeledett álmokat lássatok,
zörgő, kérges karjaitokkal
néma, sötét sírokat ássatok.

Ha végül kialszik fényem
levélként hullok kezetekbe,
s törött testemnek hamvait
ti szórjátok a hideg földbe.