Rossz álmok...

Álmodom.

Eget verő szelek görgetnek.

Förgetegekkel szembeszállok

– felugrok.


Szélviharok nem kímélnek

felkapnak s pörgetnek.

Így telnek az évek,

és csendben elmúlok.


Dörömbölnek
dühösen a sírhelyeken,
a réges-rég föld alatt

nyugvó holtjaim.


Hűlt szerelmek,

csak nevek kis kelyheken.

Jövök már.

Ideát maradnak – poraim.


Ébredek.

Nyugodjanak azok odaát.

Az emlékeim

foszladozó illatát


boróka és fenyőgyanta
lengi át:
elmúltakkal iszom
az illanó teát.

(Erdős Pál Attila)