A reggel álmos fényébe,
az álom szelid kéjébe,
a napfény lágyan omlik be.
S ezzel a látszatsemmivel,

ezzel a csendes idillel,
a beszédes jeleivel,
a maga sok szépségével
lassacskán az ősz jön el.

Bágyadt fényben fürdenek
a sárguló levelek.
Az utca nyugalma
szívemnek vígasza.

Elmúlt a nyár,
csak nyoma van már.
De ez nem zavar.
Sárgul az avar.

Tóparti utca.
Csendes utca.
Nyugalmat adó,
megnyugtató.

Üde, friss napfény omlik a tájra,
a Balatonra, e csendes tóra.
Több napig vihar volt, de már elmúlt.
Napozva eszembe sem jut, hogyan dúlt.

Milyen volt, mikor szél tépte a tájat.
Milyen jó, hogy e meleg mindent áthat.
Milyen jó, hogy a tó kéksége az úr.
A tavon egy csoport vitorlás vonul.

Temetőbe visz az útja,
családja sírja odavárja.
Virágcsokor a kezében,
könny csillog a két szemében.

A sírnál csendben megáll.
Állva, halkan sírdogál.
Emlékezik a régmúltra.
A sok emlék a múltba vonza.

Szeretettel gondol halottaira.
Testük felett a sír néma dombja.
Imátkozik a lelki üdvükért,
majd sóhajt egyet és ...

Temetőbe visz az útja,
családja sírja odavárja.
Virágcsokor a kezében,
könny csillog a két szemében.

A sírnál csendben megáll.
Állva, halkan sírdogál.
Emlékezik a régmúltra.
A sok emlék a múltba vonza.

Szeretettel gondol halottaira.
Testük felett a sír néma dombja.
Imátkozik a lelki üdvükért,
majd sóhajt egyet és ...

Bizony, por és hamu vagyunk-
Ahhoz képest mennyi
Szeretet van bennünk!
Ahhoz képest mennyi
Gonoszság van bennünk!
Pedig mondom néktek:
Hamu és por vagyunk!