Ismét Rád gondolok, egyetlen Szerelmem,
A várakozás küszöbén, helyemet nem lelem.
Itt ülök egyedül, gondokkal tele,
S Te jársz az eszembe, mért vagy olyan messze?

Bár csak itt volnál most mellettem,
Bánatom elmúlna, úgy érzem, hirtelen.
Sajnos a sors nem kegyelmez nekem,
Mert Te bánatomra, nem lehetsz velem.

Mért ily kegyetlen, velünk az élet,
Most találkoztunk, mikor időnk már véges.
Túl vagyunk már életünk delén,
S Te most szerettél, oly későn belém.

A szerelem elvette maradék eszemet,
Nem tehetek róla, szeretlek Tégedet.
Szívembe költöztél oly észrevétlen,
Szerelmes lettem, mire feleszméltem.

Remélem szerelmem viszonzásra talál,
S Te is így szeretsz engem, talán.
Szerelmünk sajnos eddig még plátói,
A remény még él, nem szabad bánkódni.

Szeretlek Kedvesem jobban, mint azt hittem,
S szerelmem nem múlik el, ebben reménykedtem.
Szeress Te is engem, legalább ennyire,
S így szerelmünk megmarad örökre.