Reggel mikor felébredtem,
Az volt első gondolatom.
Nem mehetsz el búcsú nélkül,
Ezt én nagyon jól tudom.

Hisz úgy szeretsz Te engemet,
Nem vinne rá a lelkiismeret,
Hogy ne búcsúzz el tőlem drága Szerelmem,
Tudtam, s vártam üzeneted a gépemen.

Jöttél nem hiába vártalak,
Búcsút intettél, addig amíg nem láthatlak.
Remélem Kedvesem nem sokáig leszel távol,
Annyira várlak, s oly szép ez a mámor.

Mámorban élek mióta megismertelek,
Soha nem gondoltam, hogy ennyire szeretlek.
Szeretlek kedvesem, s tudom viszont szeretsz,
S ugyanolyan szép neked is, ha velem lehetsz.

Egyszer álmaink majd valóra válnak,
Akkor leszünk boldogok, s örülünk a mának.
Oly szép is lesz, az a bizonyos nap,
Mikor karjaidban tartasz, s én imádlak.

Mire versemnek végére érek,
Megjössz, nemhiába vártalak Téged.
Sietsz hozzám, hogy velem lehess,
Tudom, érzem mennyire szeretsz,

Szeretlek Kedvesem, mely szívemből fakad,
Szerelmem irántad soha el nem apad.
Napról-napra, egyre jobban, imádlak Téged,
S boldog vagyok, hogy Isten összehozott Véled.