Tudod csak néha száll meg engem az ihlet,
Hogy csak így, verset írjak én néked.
Igen, úgy érzem sokat csalódtam,
S sajnos nincsen, akibe megbízzam.

Néha mikor rám törnek az emlékek,
Érzem könyvet írhatnék, oly hosszú történet.
De oly fájdalmas visszagondolni a múltba,
Hiszen ami elmúlt, nem tér vissza soha.

Azért ne gondold, hogy mindig bánatos vagyok.
Vannak életemben még gyönyörű napok.
Gyönyörű családom mindenben kárpótol,
S mindig van valaki, aki csak nekem bókol.

Nem sokszor ragadtam tollat és papírt,
De remélem most már sokszor lesz ez így.
Versbe foglalom, mit elmondani nem tudok,
Az agyamban születnek meg a gondolatok.

Az út, amely a boldogsághoz vezet,
Nem más, mint színházi szerep.
Szerepünk elkísér, egy egész életen át,
S mindenki járja a maga megszokott útját.