Ismered azt az érzést,
Mikor szerelmed elhagy?
Azt az érzést, mikor már
Szíved dobbanása is kihagy?

Könny szökik a szemedbe,
De már az is minek?
Ő már egyáltalán nem gondol rád,
Akkor tudod-e, hogy kinek?

Az élet elbánt veled,
S mélyen a sárba tapos.
Így élni tovább már,
Szomorú, unalmas és lapos.

Észre sem veszed és
Lelked már romokban.
Elpusztult kagyló lettél,
A tengeri homokban.

Hiába vágyódsz rá,
Az oly messzi távolban.
Kétségek közt élve,
Őt várod minden pillanatban.

Kérlek ne bántsd meg,
Oly megtörött lelkét.
Inkább őrizd szívedben,
Az ő örök szerelmét.