Oly boldogok voltak
Órák és a percek.
S oly szomorú, hogy
Néked már nem kellek.

Te voltál nekem,
Napfény a magányban.
Te voltál az, ki
Rám szólt, ha hibáztam.

Boldog percekben
Velem voltál.
S szomorú napjaimon,
Velem együtt sírtál.

Ezek a boldog percek,
S boldog órák jöttek.
De most sajnos,
Nehéz elszakadni Tőled.

Most is, s talán örökké,
Utánad sírok én.
De nem maradt már más
Nekem, csak a remény.

Magamra hagytál,
S nem kerestél többet.
S most oly fájó szívvel,
Hullajtom a könnyem.

Amíg szívem dobog,
Téged szeretni foglak.
De ígérem többet,
Én Téged, nem zaklatlak.

Elmentél tőlem,
S itt hagytál.
Esélyt nekem már,
Többet nem adtál.

Nem nézel szemembe,
Félsz attól, amit látnál.
A szemembe van minden,
Mire egykor vágytál.

Búcsúzóul azt mondom
Még neked,
S remélem talán,
Könnybe lábad szemed.

Amíg szívem
Utolsót nem dobban.
Addig foglak szeretni,
Az életemnél jobban.

Nem bánom, azt sem, ha
Versem szennynek tartod.
Tépd össze szívemmel
Együtt, ha akarod.