A magyart évszázadok óta a sors veri,
Mert életre alkalmas, biztos ezért teszi.
Már a sors sem akarja, hogy egy nemzet legyen?
Átkozott ellenség, megszakadtok… ez lészen.

Nekünk mindig tűzön- vízen át kell gázolni
És a célt, ezt végrehajtva tudjuk elérni.
Ha hagyják, csaló, hazug fele barátaink,
Kik mindig úgy tűnnek föl, mint bősz ...

Hatalmasok…
Felelősséget mikor vállaltok?

Elit…
Mikor lesz, hogy tesztek… a mindenit?

Vezetőink…
Mikor lesztek már képviselőink?

Néptribun…
Lehet, már a vég szele fúj, tribun?!

Budapest, 2005. április 26. – Kustra Ferenc

Hazánk sorsa borzalmas!
Hol vörös katonacsizmák taposnak,
Hol a tőke és bankok szorongatnak.

Hazánk sorsa elképesztő!
Mindig várjuk; a messiás megjelenik,
Még mi várjuk; balsorsunk beteljesedik.

Hazánk sorsa állandó!
Reményünk; egyszer mi is urak lehetünk.
Reményünk elszállt; bank-pénz rabszolgák lettünk.

Vecsés, 2004, szeptember ...

Tönkretett ország. Sokszor tették tönkre, -
s ha tönk szélén volt, hányszor ott maradt!
Volt már bajszos és nem bajszos vezére
együtt, - kettőt dicsértek nyájszavak.

Sok minden fontos, de az ország lelke
legfontosabb, mert, mikor az beteg,
épülhet akár Mesék Palotája, -
a Poklot hozzák el becstelenek.

A nép nem nép, nem tud ...

Rét-idő volt. Lent szöcske, sáska ugrált.
Fent Hófehérke fénylett, hallgatott.
Virág napernyők ringó ligetének
katángsor küldött kék pillanatot.

A fecskék ívén ezüst pontok gyúltak,
felszikráztak. Mint hullt múlt és jelen!
Minden jelen múltból és önmagából,
s tűzzé lehet nagy varázsszőnyegen.

A rét időben égő múlt ...

Reklámbohóc vigyorog,
mert vigyorogtatják.
Aki most a népre köp, -
köpheti a markát!

Nép? Már nincs is. Helyette
csak tömeg van, árva.
Röhög rajta kéjurak
dísz-köztársasága.

Szól a huszonegyedik,
mármint ez a század:
- Híres Költő, honvédtiszt,
nálunk fogd be szádat!

Nemzetiszín színpadon
mi is ma a módi?
Aki ...