Rét-idő volt. Lent szöcske, sáska ugrált.
Fent Hófehérke fénylett, hallgatott.
Virág napernyők ringó ligetének
katángsor küldött kék pillanatot.

A fecskék ívén ezüst pontok gyúltak,
felszikráztak. Mint hullt múlt és jelen!
Minden jelen múltból és önmagából,
s tűzzé lehet nagy varázsszőnyegen.

A rét időben égő múlt ...

Reklámbohóc vigyorog,
mert vigyorogtatják.
Aki most a népre köp, -
köpheti a markát!

Nép? Már nincs is. Helyette
csak tömeg van, árva.
Röhög rajta kéjurak
dísz-köztársasága.

Szól a huszonegyedik,
mármint ez a század:
- Híres Költő, honvédtiszt,
nálunk fogd be szádat!

Nemzetiszín színpadon
mi is ma a módi?
Aki ...

Bokorvilág. Fekete fürtű bodza
izzó sötétjét a szemekbe dobja.
Fent a felhőhad fénygőggel halad,

akár megannyi hit-kalmár kisember,
ki tudja jól: a haszon merre ment el,
s égboltot vált, ha itt a pillanat.

Hit-kalmárok. Nem tartozom közéjük,
s nem dicsérem illemből törpeségük,
nem volt enyém sohasem illemük,

mohóságuk, egymást ...

Jelképek között megyünk (s megy alattunk
az út). Olykor bevárjuk önmagunk.
Mi jelképek rejtett mélyéig látunk,
ha bezárt is ég-labirintusunk.

Európa megtelt - írtad (ez könyved címe,
az egyiké, éppen trilógiád
Nyugatot néző, tűnődő darabja,
de abban is menekülő világ).

Európa megtelt? Még nem, szerintem, -
de annyi biztos, hogy ...

Vágy lehet, persze, kedves, békés kunyhó,
hol zöld örül, s hozzá hajol a kék,
s az többet ér, mint elefántcsont tornyom,
amely felett madárszárny-messzeség.

Ez a torony már csupán mesét őriz,
időt, mely volt, és eltűnt hirtelen?
Lent, körszínpadon, erkölcsi halottak,
s játsszák mi becsületnek idegen.

A toronyból múltba, s távolba ...

A kútkávától elrángatták akkor
a kisgyereket, mert féltették, - az ég
felhős kékje villant kíváncsiságra,
s lent indultak forgó bogármesék.

Elrángattak, de már zuhanni kezdtem, -
s minden mi volt, van, együtt zuhan velem.
A kútfalon kedves kis tavat látok,
s nád hajol át elúszó fényeken.

A templom is jön: ájtatos öröklét
boltja, ...