Lent a völgyben fehér virágok: házak, -
szirmaik fényt felénk küldő falak.
Darázs döngést dajkál, s hajlongó fűben
szöcskék semmiből semmibe ugranak.

Ugrunk vagy nem, élet akkor is ugrat,
gyakran, régi semmiből újba át.
Ezüst pont csillog, elforgó tükörben
elveszti, s visszanyeri önmagát.

Menekülne tanácstalan varázslat:
a lég ...

Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.
Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.

Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át,
hol hajnalpírban reszket még a fény. ...

Mint zúgó szél a rétek csókját
Hazám, magammal hoztalak.
Itt vagy velem, fáradt agyamban
Dalolsz, mint csobbanó patak.
Játékszerét a gyermek jobban
Nem őrzené: ha jön az éj
Tündéri képedet szorítom
Szívem fölé.

Te drága táj, zöld lombjaiddal
Szelíd körtáncot lejtesz itt,
Folyóid karcsú-kék szalagja
Színe még bennem ...

1956. november 1.
(Részlet. Utolsó 8 sor nélkül!)

1 A tornácról nézem a távolt.
Hol eddig az úr a halál volt:
a dombokon fölkel az élet.
Ősz van, de langyos szél símogat
fákat és venyigéket.
Ez az az áldott nap,
mit annyiszor megígértek
költők és dalnokok.
Miről a nagy vizek susogtak,
most íme itt ragyog.
Nemcsak ma, de holnap
s ...

Megfútták a harsonákat!
Nem kívülről, de belül.
Csodálkozhat is a század,
hogy e nép mily emberül
víjja félelmes csatáját
s poklok ellen törni kész.
Nagyra akkor nő, ha vágják
s mérhetetlenül vitéz.

Jerikói fallal zártak
körül minket a gazok.
Szívünk, szánk hiába lázadt,
senki sem ...

Minden nép, minden korban, bonyolultan,
összegződésként mutatja meg magát,
ha nép alatt teljes nemzetet értünk, -
hogy elkerüljük a fogalmi hibát.
A néppel gyakran nem azonos a nemzet.
Ó, hány magyar volt magyarok gyilkosa!
S ezt felejtetné fentről hókuszpókusz
hazafiságot zengető tolvaja!
Ilyen a tolvaj. Nem csak a korunkban
markolt magyarként a ...