A fű szára sárga volt, ám kalásza
fehér aranyat villantott a tájra,
s át-átvillantott nyáron túli ősznek,
egy másik fénynek, közös ismerősnek.

A rét felett szitakötők vadásztak,
s a táj tükröt álmodott önmagának,
álomtükröt, melybe szépsége nézhet,
s melyben ujjongó, gyönyörű igézet.

Fehér arany villant, s nagy, kék ...

Fent a szürke győz a fehér szín felett, -
készül az eső. Kék selyem katángok
megérezték? Hát, úgy tűnik, hogy igen,
mert összébb zártak sziromkelyhű álmot,

de a versben még fényt kér egy lepke-szó,
s pirosat lobbant fel a pillanatban,
s hegycsúcs sziget lesz, alatta ott a mély:
fenyő sötéttel telt a völgyi katlan.

Egy-egy tető: ...

Nyár volt, a kertben hintáztak a fények
ide-oda, akár a gyermekek,
lengtek, örültek e nap-szülte fickók,
s a kockakő macskát melengetett.

A kert a kék határral egybeolvadt,
és máris kezdődött a végtelen.
Kinyílt szépség és szabadság világa,
s remény-jövőbe képzelt életem.

Megértettem, fiatalon, mit olykor
sejt dörmögő, becsületes ...

A lázrózsáit rózsáknak ne nézzed!
Megtéveszt látszat, sok kifestett részlet?
Gondolkodj, értsd meg Európa sorsát,
s mit miért színlel beteg Magyarország!

Beteg? Haldoklik. Lassan gyermek sincsen.
S van-e magyar, ki becsületre intsen?
S a nép? Hát ez nép? Botránylovagoknak
elnézi azt is: szabadon rabolnak.

Fentről hazát hazudnak ...

Cinkotán van egy kis patak:
Caprera. Átszel árnyakat,
fényeket. Nem megy messzire.
Dobog múltam gyermekszíve.
Hány év? Mit is súg? Hallgatom
egykori lélekcsillagom.

Itt fogtam csöppnyi csíkhalat
most is álló kőhíd alatt.
Hányat? Hát legalább hatot.
Az emlék visszaballagott,
mosolygott rajtam. Ó, patak,
eltűntek mind a kis halak,
egy ...

A messzeség
kék lángtükör.
Égő tűzkard
árnyékot öl.

Belenyugvó
a nyári táj,
bármi múlik,
akármi fáj.

Csend-híd alatt
vízcsík siet,
villant ezüst
pikkelyeket.

Mezőn virág,
s virágmező,
elszunnyadó,
felébredő,

s légben forog
álmos kerék:
bogár viszi
pici neszét,

s piros ...