Alkotóját a vers is elfelejti.
Nem baj. A vers csak önmagát mutassa.
Vers-lelke fontos, és nem az: ki írta,
egy ismeretlen, - vagy József Attila.

Az alkotót verse csak elfelejti:
a világ - ha dicséri is - kifosztja.
Hamis kutyák ugatnak. Hamis ország
fel-felesküszik hamis holnapokra.

Lélek-vers, légy saját csillaggal ékes,
villants tükröt ...

Ninive népe bár Istent gyalázta
életével, - de nem emelt magasba
Keresztet, így, ezzel, megállt egy mélység
szintjén, s nem váltott át még aljasabbra.

Alkonyodik. Az új Ninivét nézem,
Piacát. Mára Ninivénél rosszabb
idő jött. Talán nem halljátok hangját
NE LOPJ!- törvényt harsogó tolvajoknak?

Mélyebb a Bűn most. E Ninive-népség
a ...

Miért ígérget a Felejthetetlen
itt is, ott is, felejtő csend-kehelyben?
S a múltból volt fény mikor visszalobban
legtöbbször miért virág bánatokban?

Miért tekint az őszezüstös barka
selyme tűnődőn távoli tavaszba?
Oly gyors a kék, s felébredt tavasznépek
úgyis elűzik a volt Messzeséget!

Miért a méh, ha forgó égi kaptár
méze ...

A várótermek piszkosak, kopottak,
s nyüzsgésben is horkolnak, alszanak.
Ha fülükbe szuszog tolató mozdony,
ez nekik nem ébresztő pillanat.

Álmuk? Az ország. Most: Kifosztottfalva,
s bunkós gőggel nagyot játszó király,
balesetek között döcög a szennyes
vonat, - lejtőn nem tud megállni már?

Igen. Meg olykor filozófus-álom
a világról: ...

Bánatból, ha tükörarc felragyog,
szaladnak kis fénylábú csillagok
eléd, s paradox rabőrződ az ég,
míg csodálod a Szépség Börtönét.

A Bánat olykor embertestet ölt,
s érzi mit az időtől örökölt.
Kezében holnap botjával kopog, -
s előtte szívszorító holnapok.

A Bánat olykor kíváncsi magány,
benézeget a házak ...

A cím Tiéd, - és a műalkotás is:
kis ág, kereszten, amit Tőled kaptam.
Ha nem haragszol: e jelképes Erdőt
tovább viszem, szívkereszt-gondolatban.
Sok erdőt láttam: ébredező erdőt, -
ködből kibújik, és álmosan ásít,
s erdőt, amelynek lombkoronás lelkén,
csendjén, arany tűz itt-ott kivirágzik.
Láttam erdőt alkonyban elmerülni.
Hallgatott, ...