Azon tűnődöm: próza, s vers világa
hol találkozik? Hát, tényleg, lehet,
hogy gyakrabban néz más szemmel az író,
mint a költő, lóvásár tereket.
Írónak a ló: dokumentum-állat.
Tanulmányozza: miként is nyerít,
s a gazda-sorsból merítőkanállal
veszi, s átönti élet-szavait
könyveibe. Jó ez, ha végül minden
a lapokon izmosan eleven,
s ...

Az erdőt jártam, szomorú varázsló.
Valahol este várt, és csillagzárszó,
de még alkony volt és piros meséket
ragyogtatott egy láthatatlan lélek.

Igen, alkony volt... és sebzőn, szívemben
tőrt villantott gonoszság-jóság isten,
gyönyörű tőrt, pengéjén égő szépség
ígérgette édenkert-messzeségét.

A fák megálltak készülő ...

A tűzhelyen a lábas kék volt,
s időnként kék a kinti égbolt.
Múlt kék olykor még ma is ott van
eltűnődő mindennapokban.

Volt-fáradtság is ott a mában:
egy lehangolóbb fáradtságban,
mely, ha néz az estholdas égre,
nincs benne már egykor-reménye.

Az sem rejtély, hogy hová lettek,
miket volt-kezek építettek.
Emberkéi egy álszent ...

A hang-kutak,
s visszhang-kutak
mesélték csip-csup
álmukat,

és rábúgott
a gerlepár,
azt kérdőn: merre?
merre már?

- Merre, merre?
- tűnődtem én
az ég szeles kék
peremén.

Merre, merre
fény-, s árnyúton?
Búgott a gerle:
- Nem tudom!

Később hittem,
hogy én tudom, -
s hullt, hullt a ...

Az ég hideg. A kék hideg.
A hegynek fagyos lángja van.
Suhognak szélvitt levelek:
rajtuk a fény téli arany.

Télarany. Sehol sem vagyok.
Űzött az itt. Űzött az ott.
Völgyi lét hajlong, haldokol.
Bezártak ajtók, ablakok.

Minden jellé lett, - jeltelen
tán ettől is lett lent a táj.
Ódon trónusod, koronád
nem hull le, merev ...

időkémények füstje elszivárgott
s a drótvonalak átsiettek a tájon
kis félénk boltok árulták az almát
a gépek légcsövéből a fehér gőz kiáradt
megvakult gyíkok hemperegtek
az öntöttvasak sötét borúján
zörgő kapuk kinyíltak újra
zihált a kövér teherautó
egy fék valahol felnyüszített
ostoba táncdalszövegekre
gondoltak formás ...