a rozs megtört hajú királylány
a fák alkonyi óriások
hegyeket lehel a határszélre
a keménymellű bronz-idő
s az utolsó gyöngylepke-sor
eltűnik a pipacs mögött
a rozs megtört hajú királylány
megáll alkonyba öltözötten
ha erre jársz nézd meg egy percre:
félénk csöpp sárkány ivadéka
az utolsó gyík
mint tűnik el s a fű-hercegek mint ...

Mi igazán fáj: a széttört varázslat,
amely egész volt, s többé nem lehet.
Darabkáit a szél sötétbe fújja,
s visszakoldulja az emlékezet.

Koldulom én is, de velük mit érek?
Megperdülnek gerle-búgócsigák
zöld tornyokon és hangjuk hull a kékre:
mit ér-mit ér-mondd, mit ér a világ?!

Tényleg: mit ér? Tudjuk, de nem akarjuk ...

A látszatoknál színlelik: nem látják,
hogy látszatok. Elfogadják: való, -
pedig tudják, hogy felgyűlt a hazugság,
s ez százezer jelből jól látható.

Más rendszer osztott nekik diplomákat, -
s ezekre mint kerültek szégyenek?
Hálátlansággal együtt becstelenség.
Kinek Országa jött el? Kérdezed?

Én kérdezem, bár tudom: válasz nem ...

Mindjárt Szilveszter. Edgar Poe-i holló
helyett varjak. Rezzen idősorompó.
Felhangzik vaskos csőrök rideg Kár!-ja,
s megérthetetlen végtelen világa
indul már velünk új újévben tovább.
Illem emberek remények látszatát
adják egymásnak. Ó, én is ezt teszem
szokás-igában, - de máskor ott a Nem!,
ha vers parancsol dús csillagéjszaka
Szépség ...

Ünnep jön, megy. Az ünnep: látszat-élet.
Elnézem fényfoltozott köpenyének
lengését, és a gyermekkorból látom
felnőttjeit, akik kártyacsatákon
talán találtak gondjaikra enyhet.
Lehet, mégsem. Ám merengtet-melenget
a könny, a múlt, megannyi látszat-béke,
pohárkoccintás csengő menedéke..
..s a harcos szél már vitte is a csendet,
ablakkeret ...

Ne áltassuk magunkat: hazaértünk,
ha fenyődíszen tükörcsend ragyog,
s itt-ott egy-egy ámító pillanatra
kissé kinyílnak lélekablakok.

Ne áltassuk magunkat: béke van már,
mert háború van, sajnos, mindenütt,
s máris elszáll angyalszárnyas varázslat,
s vaskéz-való egy-kettő szíven üt.

Ne áltassuk magunkat azzal: értünk
oly ...