Ünnep jön, megy. Az ünnep: látszat-élet.
Elnézem fényfoltozott köpenyének
lengését, és a gyermekkorból látom
felnőttjeit, akik kártyacsatákon
talán találtak gondjaikra enyhet.
Lehet, mégsem. Ám merengtet-melenget
a könny, a múlt, megannyi látszat-béke,
pohárkoccintás csengő menedéke..
..s a harcos szél már vitte is a csendet,
ablakkeret ...

Ne áltassuk magunkat: hazaértünk,
ha fenyődíszen tükörcsend ragyog,
s itt-ott egy-egy ámító pillanatra
kissé kinyílnak lélekablakok.

Ne áltassuk magunkat: béke van már,
mert háború van, sajnos, mindenütt,
s máris elszáll angyalszárnyas varázslat,
s vaskéz-való egy-kettő szíven üt.

Ne áltassuk magunkat azzal: értünk
oly ...

Az Elvtelennek van a legtöbb elve:
bő zsebeiben egész készlete.
Istene? Önmagát, hasznát imádja.
Érdek-vallás szerelemgyereke.

Az Elvtelen, mikor fordul a kocka,
hangoskodik: - Mindig ezt mondtam én!
Múlt tettekről hallgat, mint az a fűben..,
s bájolog Janus-arcú költemény.

Az Elvtelen alatt üres a hordó,
de nemes borral teltről ...

Fagy cipeli meggörbült hátán
az elhallgatott, merev utcát,
s figyeli tehetetlen isten:
lelket lehúzó szomorúság.

Szomorúság-isten, a könnyét
nem vigasztalják itt a fények:
mindent az ős HIÁBA őriz, -
közelt éppúgy, mint messzeséget.

Figyel a vers is, börtönrácsán
képzelet ül, - a Csillag álma,
de való: didergő ...

Karácsony. Ez az év.. Sírnak a cinkék.
Havas könnycseppek dermedt földre hullnak.
Elképzelt Jászol. Bámulnak a barmok.
Fénylő búját mutatja fent a csillag.

Irányt nem ad. Nyugat, Kelet lezártan,
feketén merül el az éjsötétben.
Ki született meg? Leng imák palástja..
A Hit hiszi. Persze, nem tudja mégsem.

Ó, az emberek olyan könnyen ...

Ó, ti negyvenes, ötvenes
gyermek-évsorok! Köztetek
mi volt bánat? Mi volt öröm?
Hálás-csillagos köszönöm?

Csattogó ágak, hósubák...
Szégyeltük a kopott ruhát?
Ó, nem, dehogy! Árny, s fény szaladt.
Baj után bízó pillanat.

Mikulások, ti régiek!
Emléketek piros sziget.
Mi ragyogott most mélysötét, -
de nékem cseng szép ...