Az idő lep meg, rendezett összevissza.
Nyár lósörényén arany tánc ragyog,
s vágtat a nyár, arany szőréről szikrák
ezüstje száll, - s máris elcsillogott.
Az idő lep meg, mely valóságot színlel,
s oly hazugul: minden isten nevet,
s mindegyik feldob egy-egy édenalmát, -
hát kapkodjatok érte, emberek!
Az idő lep meg, a magányos kisember:
fejet ...

A nyár kapuja kitárt, őszre várón.
Fűszál bókol üvegálomnak, csendnek,
s felismered az addig észrevétlent:
emlékké lettek volt illatszerelmek.

Nehéz nyárvéggel, ősszel szembenézni.
Ág ághoz ér, felhősor felment, s vádol,
s elképzeled, hogy istened a Szépség,
mely mindig újat teremt önmagából.

Az istenem a tág értelmű ...

Ez a világ a világra tanít, de
a tanuló, ha benne szív lakik,
más világban: Szépség-nyugalmú égen
szeretné látni gyúlt csillagait.
Miért, hogy annyi történet-valóban
koronázottan az ördög honol?
Utak végén a sátán fürgén ott van, -
s Isten mindig eltéved valahol!
Állj meg, és értsd: az Isten nálam Eszme,
a jóságé, mit többnyire ...

- Hölgyfa? Hímfa? - szóltam tréfásan hozzá.
A fényszitán átszűrt táj tiszta volt.
Ágrések között pici felhőholdak,
s arany napocskák nyája kóborolt.

A madárhangok megjöttek, leszálltak.
Vasárnap küldte délharang körét
időirányul új álommesémnek,
s katáng perdült meg: kék sziromkerék.

Megszoktam már: szívembe ...

Míg ballagok a Józsefhegyi úton,
eltűnődöm: miért hegy, mikor domb csak?
Hát, persze, ezt-azt átnevez az érdek,
s nem csupán dombot, - mennyi más fogalmat!
Tetszik nekem ez a kis félvad Éden,
különösen most, mert díszben a hársfa,
s lombruhájára halvány sárgát öntött,
s illatot lengő virágfiolája.
Kopóid jönnek, Ádám, jól ...

Kertek. Hangok. A dőlő ég alatt
virágláng néz felém, majd átszalad
túloldalra. Szökkenő levelek.
Jegenye sóhajt: menne, s nem lehet.

Szobrocska gyík mozdulatlan szeme
kis csend-tükör. Időt elrejtene,
de múlt fényekből felépül a híd,
s viráglángot volt kertből visszahív.

Utcák, virágok, a platánfa-sor..
A Végtelen elveszett ...